2023. január 31-én, az első figyelmeztető pedagógussztrájk évfordulójára a Tanítanék Mozgalom évértékelő gálát szervezett, A holnap ma kezdődik! jelszóval.
A gálával szerettünk volna köszönetet mondani azoknak a pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak, támogatóknak, akik az elmúlt egy évben küzdöttek az oktatásért. Szerettünk volna egy olyan élményt nyújtani nekik, ahol feltöltődhettek, inspirálódhattak, és érezhették, hogy nem munkájuk nem volt hiába.
Az elmúlt egy évet Törley Katával, és Pilz Olivérrel értékeltük, a műsor további részében pedig a kulturális, tudományos és az üzleti élet meghatározó szereplői is felléptek, például Nyáry Krisztián is.
Krisztián beszéde nagyon nagy hatást váltott ki mindannyiunkból, az alábbiakban, ez olvasható.
A gála felvétele továbbra is elérhető Facebook oldalunkon.
“Jó estét kívánok. Egy tündérmesét szeretnék felolvasni. Látszólag semmi köze nincs a mai este témájához.
1913 egy szombat délelőttjén a 13 éves Wigner Jenő, második osztályos gimnáziumi tanuló, a matematikatanárához igyekezett. A félszeg kisfiú betegsége miatt hónapokra kimaradt az iskolából, úgy tűnt, hogy évet is kell halasztania. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban az 50 éves Rátz Lászlónál kellett különbözeti vizsgát tennie, aki azonnal felfigyelt különleges matematikai képességeire. Bár az ilyesmi akkoriban nem volt szokás, Rácz tanár úr az otthonába is meghívta a tehetséges diákot. Könyveket kölcsönzött neki a saját könyvtárából, hogy képezhesse magát. Izgalmas feladatokat adott neki az általa szerkesztett Középiskolai Matematikai Lapokból. És egyáltalán: úgy beszélt vele matematikai problémákról, mintha csak a kollégája lenne.
Wigner Jenő sok év múlva, már a fizikai Nobel-díj birtokosaként, princetoni szobájában még mindig a Középiskolai Matematikai Lapok fejtörőit olvasgatta, ha új gondolatokra volt szüksége. Asztalán ott állt Rátz tanár úr megfakult fényképe. És hozzá hasonlóan nem tudta kivonni magát a kiváló pedagógus hatása alól számos világhírű matematikus, fizikus, mérnök és közgazdász sem.
1890-ben vette át tanári oklevelét, és azonnal a Budapesti evangélikus Főgimnáziumba került. Innen nyugdíjazásáig, 35 évig nem is dolgozott máshol. A gimnázium lett mindenapjainak helyszíne, a tanítás és tanítványai pedig a legfontosabb dolgok az életében. a Lövölde térnél lakott, néhány sarokra az iskolától, a környéket is ritkán hagyta el. A magas, korán kopaszodó, és a kor divatjának megfelelően tekintélyes bajuszt viselő férfi minden reggel keménykalapban, kikeményített gallérú ingben és fekete felöltőben sietett a munkahelyére, ahonnan gyakran csak este tért haza. barátait is kollégái közül választotta, s miként tanítványaival, velük is egész életében magázódott. Mindez nem jelentette azt, hogy száraz modorú ember lett volna: szeretett tréfálkozni, és a katedrán időskoráig kamaszos lelkesedéssel beszélt.
A Budapesti Evangélikus Gimnázium nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legkorszerűbb oktatási intézménye volt, a tanárok többsége folyamatosan képezte magát, és szakmája elismert tudósának számított. Wigner Jenő erről később így írt: “Ezek a nagy tanáregyéniségek imádtak tanítani, és rendkívül sikeresen motiválták a diákokat a tanulásra. Nemcsak elkötelezett hivatástudatuk és tényszerű tudásuk volt imponáló: a tudás tiszteletét és szeretetét is sikerült átadniuk.”
Az iskolát a magas követelmények mellett szeretetteljes légkör, tolerancia jellemezte. Egyházi mivoltuk ellenére gyakran vettek fel tehetséges zsidó gyerekeket is, akikre senki nem próbálta ráerőltetni az evangélikus hittan látogatását. Kivételezni senkivel nem kivételeztek: miközben rendkívül sok energiát fordítottak a tehetséges diákok külön képzésére, közülük Wigner Jenőt testnevelésből, Neumann Jánost pedig énekből simán megbuktatták.
Rátz László minden egyes óráját gondosan felépítette, és egyszerre fordított gondot a tehetséges tanítványok kibontakoztatására és a gyengébb tanulók felzárkóztatására. Nem véletlen, hogy később Nobel-díjas tanítványának a pesti és a berlini egyetemen felvett matematika-kurzusok már csak unalmas ismétlésnek tűntek. Tehetséges tanítványai egész héten várták a szombati kávézásokat Rátz tanár úrnál, amikor izgalmas matematikai problémákról beszélgethetnek kötetlenül.
Amikor felismerte a különös, magába forduló gyereknek tartott Neumann Jancsi kivételes matematikai intelligenciáját, egy darabig magánórákat adott neki, majd lehetővé tette, hogy matematikából három évvel osztálya előtt járjon. A különórákért nem fogadott el pénzt Neumann rendkívül gazdag, bankár édesapjától. Felismerte, hogy a koraérett kisfiú a jövő zseniális matematikusa, ezért amikor úgy érezte, hogy ő már nem tud neki újat mondani, egyetemi tanárokat keresett, hogy tanítványával foglalkozzanak. A szertelenebb Wigner Jenőnek nem különórákat, hanem könyveket adott, hogy saját maga fedezhesse fel a tudományos összefüggéseket.
1909-ben a tantestület igazgatóvá választotta Rátz Lászlót. Ebben az időben ez a tanári pálya csúcsának számított, ráadásul a pozícióval igen jó kereset is járt. Öt évig látta el ezt a feladatot, majd szokatlan bejelentést tett a kollégái előtt. Elmondta, hogy az igazgatói megbízatás túl sok energiát von el a tanítástól, ezért felmentését kérte, hogy újra teljesen a tanítványainak szentelhesse az életét.
Tanári pályája mellett, mintegy mellékesen, egy kollégájával kidolgozta a középiskolai matematikai tanítás módszertanát is. A könyv bevezetőjében így foglalták össze céljaikat: „A tanulónak látnia kell, hogy a matematika mennyi szállal van összekapcsolva a gyakorlati élettel, a tudományokkal és egész világfelfogásunkkal. A tanítás ily irányú módosítása szükséges ahhoz, hogy a modern kultúra főbb vonásaiban meg legyen érthető.”
A Rátz-féle oktatási metodika lépésről-lépésre a hivatalos állami tantervekbe is bekerült, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő 60-70 évben a magyar matematikaoktatás világhírűnek számított. Innentől Rátzot gyakran hívták külföldi kongresszusokra is előadni, és magas állami kitüntetést is kapott, igaz, csak a francia kormánytól. Fiatalos hévvel tanított utolsó tanári éveiben is, végül 35 év tanítás után saját maga kérte nyugdíjaztatását. Folyamatosan kapcsolatot tartott volt növendékeivel, büszkén értesült Wigner és Neumann első komolyabb nemzetközi sikereiről is. 1930. szeptember 30-án, 68 éves korában érte a halál.
Rátz László élete kicsit sem volt kalandos. Nem voltak látványosan heroikus cselekedetei sem. Mégis hős volt, a pedagógia és a tehetséggondozás hőse, aki tanítványain keresztül átformálta az egész XX. századi természettudományt.
Egy mesés történetet meséltem el. Látszólag nem volt köze a mai este témájához. Legfeljebb annyi, hogy Rátz Lászlók nélkül Magyarországnak nincs jövője. És még valami, a magyar állam 100 évvel ezelőtt ismert egy titkot, amivel kora legszínvonalasabb középiskolai oktatását hozta létre.
A recept egyszerű. Hagyni kell őket dolgozni.“